Csöbörből vödörbe, avagy Svábföldről Szászföldre

Unterlegenhart egész biztosan sorsszerű állomáspont volt életemben. Ezt alátámasztandó úgy esett, hogy unetrlengerharti látogatásom során találkoztam a következő munkaadómmal. Három, világmindenségnek tűnő hónap után visszatértem a fekete erdei Twin Peaksbe. Nagyon vegyes érzések kerítettek hatalmukba, igen jó volt találkozni a sok régi baráttal, rengeteg emlék előtört, a vidék a legszebb őszi díszében pompázott, és a kórház is olyan szép mint eddig, de a beszélgetések során felelevenedett a számomra tarthatatlan munkaügyi helyzet, így fellélegeztem, hogy csak látogatóba jövök. Mikor bekukkantottam az ispotályba, és kedvenc nővéreim a nyakamba borultak, az ebédlőben valaki hátulról befogta a szemem. Ő, Martin-Günther azóta az új Chefarztom. A magyarországi antro képzés egyik docenseként már rég ismerem, és minden találkozáskor tett nekem állásajánlatot, amit eddig visszautasítottam, de most mikor elmeséltem neki, hogy milyen állást keresek, belémnyilalt, hogy az ő osztálya minden vágyamat kielégítené, így töprengőbe estem. Olyan sokáig nem tanakodtam, mert december elseje óta a Klinikum Niederlausitz dolgozója vagyok. Áttetettem székhelyem Brandenburg vármegyébe, és Lauchhammer városában kezdtem neki orvosi ténykedésimnek. Már rászántam magam, hogy egy „normális” kórházba szegődök felfüggesztve antrós tapasztalatszerzésemet, amikor rádöbbentem, hogy az antropozófus orvoslást kis időre sem érdemes mellőznöm, hisz ezért jöttem külföldre. A lauchhammeri lehetőség révén egy nagy közkórházban sok tapasztalatot szerezhetek, de a Martin-Günther által az osztályra csempészett antropozófus szemlélet a komplementer gyógyászat elvei szerint egyengeti a beteg útját a gyógyulás felé. Tehát van itt minden, ami épp most kell, sok beteg, ultrahangozási lehetőség, gasztroenterológia a legmodernebb technikákkal és antropozófus gyógyszerek, valamint eléggé megfertőzött és elszánt kollégák. A városról most inkább nem sokat szólnék, állítólag 15 ezer lakosa van, de hogy ezek hol lakoznak, arra még nem jöttem rá, mert a mai vasárnapi napon leginkább egy atombomba sújtotta övezetnek tűnt a vidék. Mondjuk valószínűleg a közeli Drezdába vagy Berlinbe veszik ilyenkor az irányt, én is így tettem, és egy eszement drezdai házibuliban találtam tegnap magam. Amúgy jelenlegi lakhelyemül egy hotelszoba szolgál, melyben szobatársaim Lenttipenti Kauszko és Passzerputh Limadogon, az új kenyérpirítóm és vízforralóm. Hogy, hogy lehet otthonossá varázsolni egy hotelszobát, hogy közben mégse dobjanak ki a radikális átalakítások miatt, arról majd legközelebb szólok.