Mérföldkövek a felnőttéválás rögös útján

Hosszas hallgatásom oka, hogy jelentőségteljes események garmadája kötötte le figyelmem. Az új esztendő jegyében történt egy-pár „életemben először dolog” velem. Így például vettem egy autót, méghozzá egy metál vörös Alfa Romeot, vessetek meg érte, de a döntésnél a lelki szempont legyőzött minden gazdasági megfontolást, és ezzel egyfajta álmom valósult meg. Nem mintha az álmaim prioritási listáján az autóvétel túl elől szerepelt volna, de itt az élet autó nélkül olyan, mint egy tengerparti nyaralás fürdőruha nélkül, ha épp nem vagyunk nudis tipusok. Ennek örömére azóta folyamatosan hull a hó, és oly csúszósak az utak, hogy még a bakancsra is téli gumi kell, így nem bánom, ha a járgányt csak holnap tudom átvenni. Amúgy a jótékony hó által varázslatos mesevilággá változott a városka, és gyermekek boldog kacagása csal mosolyt az alkoholista lakosok orcájára. Merthogy eddigi tapasztalataim alapján itt még a hazai rátát is meghaladó az alkeszok száma. Nyílván ez sokszorosának tűnik, ha az ember egy gasztroenterológiai osztályon dolgozik, és módjában áll az alkohol minden szerve gyakorolt káros hatását megfigyelni. És legfőképp az agyra gyakorolt hatást emelném ki, nem csak a páciens, de az ügyeletes orvos agysejtjeit is pusztulnak, amikor éjjel 4-kor (miután épp kicsit lehunyta a szemét a 20 órás robot után) azért ébresztik fel, mert egy az imént még vérthányó nénike nem tud aludni, és ezért haza akar menni. A fáradhatatlan ügyeletes orvos a nénikének már a nyugtatók, altatók és görcsoldók egész hadát beadta, de a jótékony álom nem érkezik lepkeszárnyakon. Bizony megvolt az első ügyelés, amit a betegek és én is túléltem. Azt le kell hogy szögezzem, hogy egy percig sem unatkoztam, és az égiek velem voltak, mert a Drezdában beteg gyermekeit ápoló hátteremet sem kellett becsődítenem. Életemben először ellátogattam Skandináviába, mégpedig a királyi fővárosban, Stockholmban jártam. Csudaszép volt. És persze csudahideg, de amikor épp úgy érezte az ember, hogy leesik valamelyik ujja a helyéről, akkor mindig akadt egy hangulatos mesebeli kávézó, egy barátságos jezzkocsma vagy egy modern képtár. Ami a svéd divatot illeti, még a koldusok is igen jól öltözöttek. Amiről még mindenképp említést óhajtok már egy ideje tenni, az Astrid rendelése. A Sterner házaspár jelentős szerepet játszik most szakmai pályafutásomban. Astrid, aki szintén docens volt az Antromedicart képzésen, és a főnököm neje, káprázatos magánpraxist tart fönn Berlinben, és mikor időm engedi, belecsöppenek a varázslatba. Így nemrég ott töltöttem egy napot, hogy ellessem praktikáit. Hát ő aztán beleszületett az antropozófus orvoslásba, mivel édesapja is antropozófus orvos, és maga szüreteli a fagyöngyöt és gyártja a csodaszereit. Volt ott minden, a cukorterhelés és a bikarbonát infúzió között köpölyözés és a bolygók adott állása szerinti antropozófus injekciók adagolása masszással elegyítve. Szóval olyasmi, amit majd én is szándékozok tenni kis hazámban, ha egyszer odajutok. Remélem, nemsoká ennek is eljön az ideje. Ölelés mindnyájatoknak!

Lauchhammer felett az ég

... meglepő módon szinte mindig elbűvölő, mármint amikor épp látom, ami nem sűrűn fordul elő, mivel a napsütötte órákat dolgozó nőként a dolgozóban töltöm. Viszont hétvégén van módom rácsodálkozni az égi jelenségekre, ami szerintem a Jóisten jogos kompenzációja, ha már a földi dolgokat nem teremtette olyan tetszetősre ezen a vidéken. Mert valljuk meg az igazat, Lauchhammer nem egy Feketeerdő, viszont híres a harangöntésről és a komplementer elveket valló kórházáról. Az itt dolgozók azért nem vesztették el esztétikai érzésüket, és van még szemük a széphez, így egy nap a hajnali átadón Martin-Günther, a főnök fel is hívta figyelmünket az igen szemkápráztató napfelkeltére. Ezt sajnos nem állt módomban meghitten szemlélni, mert helyette egy vérthányó beteg vérhányását igyekeztem enyhíteni. Már azt is megtapasztaltam, hogy itt igen jó reflexekre van szükség a különböző testnedvek áramából való elugráshoz. Hát edzem magam. Például a szupervagány neonpink és lila futócipőmben, amibe futás-kedvcsináló gyanánt ruháztam be, eddig egész jól működik. Továbbá a Virágtól kölcsönkapott bicikli is a sportos életformám részét képezi, amivel mesterire fejlesztettem a minél későbbi indulás, de még épp beérés hazárdjátékot, jelenleg 6 percre van szükségem a munkába menetelhez, ami igen előnyös, lévén, hogy hétkor kezdődik a gyógyítás. Remélem ez a szám azért jelentősen növekedni fog, mert nem szeretnék ebben a hotelszobában, illetve településen ravatalra kerülni. Mókás, hogy hetente kap tiszta törülközőt az ember, és takarítanak rá, de ami engem illett, nem szabad két hónapnál több időt padlószőnyeggel bélelt lakban töltenem. És ez nem csak a kedélyállapotomra gyakorolt negatív esztétikai hatás miatt van így, hanem nem tudom, hogy lehet hosszabb időt átvészelni nagyobb foltok hagyása nélkül. A gránátalma például kifejezetten veszélyes ilyen szempontból. Pedig most ez a fő rákmegelőző ínyencségem. Szóval az ominózus hotelt itt csak Hotel Californiaként emlegetik, az Eagles slágere után, ami arról, szól, hogy nem lehet egykönnyen elhagyni. Ezt alátámasztandó szinte minden orvos itt kezdte kalapácsbeli pályafutását, a rekord 5 hónap. Mondjuk a főnök most is a másodszomszédom, de a lakhelye Berlinben van, így még nem kellett átkopognia, hogy áthallatszik a zeném. A város kulináris élvezeteit már sikerült kiaknázni, mondjuk, ez kimerül az indiai-olasz étteremben (ami egy aberráns példa a német internacionalistásra) és az Olympiában, ami egy görög restaurant fedőnéven működő pénzmosó. Ezek után még nem volt lelkierőm az ázsiai falatozót kipróbálni. Viszont Drezda nincs oly messze, így tegnap az orosz konyhával sikerült feltornázni a nemzetek tányércsatáját. Az ideális az lenne, ha Drezdában lenne egy lakosztályom (amit a lauchhammeri személyzetem takarítana) és a sofőröm furákázna a kórházba, hogy kihasználjam a menetidőt, a masszőröm kimasszírozná a hátamba felgyülemlett feszültségeket. Rajta vagyok az ügyön. Az első lépés gyanánt holnap veszek egy autót.