A címválasztásról


A blog másik névesélyese jelenlegi lakhelyem után a tükörfordított póréhagymakalapács (Lauchhammer) volt, mely mélyen kifejezi a hely lelkületét, netán a Kalapács helysége, de végül úgy gondolván, hogy nem kell annyira eme településsel azonosulnom, Lázár Ervin remekművéből vettem kölcsön a birodalom nevét.

2014. április 19., szombat

A lakhatási viszonyaim még merészebb fordulatot vettek...

Ha rossz passzban vagyok, akkor a blogra írni sem szottyan kedvem. Most viszont történt velem egy váratlan jó dolog, így ezt meg is osztom veletek. Dióhéjban az elmúlt hónap eseményei: Miután visszatértem március idusai szabadságomról keresztbe tettek a szír otthonomnak. A bevándorlási hivatal kilakoltatott. Ez engem is kellemetlenül érintett, de szegény szír családom még inkább a lelkére vette. Kitalálták, hogy mindenáron ott fognak engem bújtatni. Én európai létemre nem akartam megkockáztatni, hogy miattam essenek el a bevándorlási segélytől, így visszavonultam. Azóta csak vendégségbe járok hozzájuk, de így is nagy a barátság, és mindennap felhívnak, hogy mikor megyek már. Persze nem tudok mindennap menni, mert elfuserált ügyeletből kijutott bőven. Szóval visszakényszerültem a hotelszobámba, és elhatároztam, hogy változtatok az életemen. Kitaláltam, hogy felmondok, és Svájcba veszem az irány. Közöltem is ezt a tervemet a főnökkel, aki nagyon szomorú lett, de igen emberségesen reagált, mert azt mondta, hogy átgondolja, hogy tud nekem segíteni, egy jó helyre kerülni. Ez mindenképp igen pozitív élmény volt legutóbbi felmondásos emlékemhez képest. Szóval kicsit megkönnyebbültem, mert ez már nyomott egy ideje. És ekkor jött a váratlan fordulat. Lukas a kedves cseh kollégám (50 é) mondta, hogy hallotta a főnöktől, hogy el akarok menni, és ő ezt nagyon sajnálná. Szerinte az egyedül lakás és a hotel az oka, hogy nem érzem itt olyan jól magam, és ő kitalált valamit. Eddig átmenetileg ő és a főnök is a hotelban laktak, de most végre elkészült a felújított lakás, ahova éppen beköltöztek. Megbeszélték a cheffel, hogy én is költözzek oda hozzájuk. Hát én ezt annyira abszurdnak tartottam, hogy hírtelen még nemet mondani sem volt lelki erőm. Aztán jött Johanna (mely névvel nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak) egy Csehországban élő háromgyermekes német családanya, aki Dél-Afrikában végezte az orvosit, amit nem fogadnak el neki Csehországban, viszont Németországban igen. Így hétközben itt dolgozik, hétvégén meg hazamegy a családjához. És nyílván az antropozófia szele vonzotta ide. Őt is meghívták az orvos WG-be, így már nyugodtabb szívvel hagytam magam belerángatni az őrült fantazmagóriába. A mai napon, a húsvéti vizitelés után átköltöztem a lakba. Hát erről csak annyit mondanék, hogy Brandenburg Unterlegenhartja. Klettwitzben van, ami egy idilli városka, csodás természeti környezettel körülvéve. Lovak vannak az udvaron, amiket lóterápiához használnak, én is kedvet kaptam ahhoz, hogy lóhátra pattanjak. Eddig csak álmodoztam egy régi, sárga téglás házról, de most ebben leltem kvártélyra. A lakosztály gyönyörű, fényes, és az erdőre néz. Most világosodtam meg igazán, hogy micsoda hatással van az ember hangulatára a lakókörnyezet, és milyen fontos szép helyen lakni. Nem is tudom, hogy mi tartott életben a szállodában. Itt elég kinéznem az ablakon, és felvidulok. Ez egy igazi húsvéti ajándék volt a sorstól. Meglátjuk, hogy alakul. A lakótársak egyenlőre épp nincsenek itt, így enyém a kecó, amibe holnap már vendégek is jönnek (persze a főnök tudtával). Áldott Húsvétot kívánok mindnyájatoknak!