Lauchhammer felett az ég

... meglepő módon szinte mindig elbűvölő, mármint amikor épp látom, ami nem sűrűn fordul elő, mivel a napsütötte órákat dolgozó nőként a dolgozóban töltöm. Viszont hétvégén van módom rácsodálkozni az égi jelenségekre, ami szerintem a Jóisten jogos kompenzációja, ha már a földi dolgokat nem teremtette olyan tetszetősre ezen a vidéken. Mert valljuk meg az igazat, Lauchhammer nem egy Feketeerdő, viszont híres a harangöntésről és a komplementer elveket valló kórházáról. Az itt dolgozók azért nem vesztették el esztétikai érzésüket, és van még szemük a széphez, így egy nap a hajnali átadón Martin-Günther, a főnök fel is hívta figyelmünket az igen szemkápráztató napfelkeltére. Ezt sajnos nem állt módomban meghitten szemlélni, mert helyette egy vérthányó beteg vérhányását igyekeztem enyhíteni. Már azt is megtapasztaltam, hogy itt igen jó reflexekre van szükség a különböző testnedvek áramából való elugráshoz. Hát edzem magam. Például a szupervagány neonpink és lila futócipőmben, amibe futás-kedvcsináló gyanánt ruháztam be, eddig egész jól működik. Továbbá a Virágtól kölcsönkapott bicikli is a sportos életformám részét képezi, amivel mesterire fejlesztettem a minél későbbi indulás, de még épp beérés hazárdjátékot, jelenleg 6 percre van szükségem a munkába menetelhez, ami igen előnyös, lévén, hogy hétkor kezdődik a gyógyítás. Remélem ez a szám azért jelentősen növekedni fog, mert nem szeretnék ebben a hotelszobában, illetve településen ravatalra kerülni. Mókás, hogy hetente kap tiszta törülközőt az ember, és takarítanak rá, de ami engem illett, nem szabad két hónapnál több időt padlószőnyeggel bélelt lakban töltenem. És ez nem csak a kedélyállapotomra gyakorolt negatív esztétikai hatás miatt van így, hanem nem tudom, hogy lehet hosszabb időt átvészelni nagyobb foltok hagyása nélkül. A gránátalma például kifejezetten veszélyes ilyen szempontból. Pedig most ez a fő rákmegelőző ínyencségem. Szóval az ominózus hotelt itt csak Hotel Californiaként emlegetik, az Eagles slágere után, ami arról, szól, hogy nem lehet egykönnyen elhagyni. Ezt alátámasztandó szinte minden orvos itt kezdte kalapácsbeli pályafutását, a rekord 5 hónap. Mondjuk a főnök most is a másodszomszédom, de a lakhelye Berlinben van, így még nem kellett átkopognia, hogy áthallatszik a zeném. A város kulináris élvezeteit már sikerült kiaknázni, mondjuk, ez kimerül az indiai-olasz étteremben (ami egy aberráns példa a német internacionalistásra) és az Olympiában, ami egy görög restaurant fedőnéven működő pénzmosó. Ezek után még nem volt lelkierőm az ázsiai falatozót kipróbálni. Viszont Drezda nincs oly messze, így tegnap az orosz konyhával sikerült feltornázni a nemzetek tányércsatáját. Az ideális az lenne, ha Drezdában lenne egy lakosztályom (amit a lauchhammeri személyzetem takarítana) és a sofőröm furákázna a kórházba, hogy kihasználjam a menetidőt, a masszőröm kimasszírozná a hátamba felgyülemlett feszültségeket. Rajta vagyok az ügyön. Az első lépés gyanánt holnap veszek egy autót.