Nyugat-európai portyázás

Lássuk, mi esett meg velem emberi mivoltomban cenzúrázatlanul, mióta az öreg kontinens földjét taposom. A fenekemen megülni nem nagyon tudtam, azóta kb. 5000 km-t utaztam szárazföldön, négy országban jártam, három német tartományban időztem, és bizony az utazási szokásaim nem sokat változtak. India elhagyása miatt érzett bánatomat enyhíti Németország muntikulti jellege, így Visnu hívei is jelentős számban képviseltetik magukat germán földön. AZ egyik vicces találkozás akkor esett meg, amikor Annamarival és Annéval táncikálni támadt kedvünk, így ellátogattunk egy freiburgi mulatságba. Míg beindult a bugi, bőven volt alkalmunk az embereket szemügyre venni (ezt annyira feltűnéstől nem mentesen tettük, hogy az amúgy elég népessé nőt partiról való távozásunkkor egy alak (aki maga is a színpadi események részese volt) megjegyezte, hogy kár, hogy elhagyjuk a megfigyelőbázis), én rögtön kiszúrtam két srácról, hogy indiaiak, és mivel elég látványosan keresték lányok társaságát, nem volt nehéz velük szóba elegyedni. Annyira vicces volt megélni a kontrasztot az indiai és a német udvarlási szokások között, ugyanis az indiaiak különösebb válogatási szempontok nélkül igyekeznek minden lánynak feltenni a szokásos kérdéskombót: What is your name? Where are you from? How old are you? és minden előzetes ismeretség nélkül veszik a söröket a hölgyeknek, miközben félszeg módon igyekeznek úgy tenni, mintha együtt táncolnának. Én már azon morfondiroztam, hogy baráti módon tanácsot adok nekik, hogy ez Európában nem nyerő, és illik kivárni, míg a lány érdeklődést mutat. Ekkor egy német Casanova (akivel a wc előtti szocializációra alkalmas sorban váltottam pár szót) ott termett, és éj császára módjára úgy megtáncoltatott, hogy Patric Swayze megirigyelte volna. Szegény hinduk csak tátották a szájukat, hogy akkor most mi van? ... Az egyik vonat utam során találkoztam egy szikh férfival, aki nem cáfolta meg a szikhekről kialakult jó véleményemet. És amikor egy Marokkóban berbereket gyógyító magyar orvos beszámolóját olvasva nehezen leküzdhető vágyam támadt, hogy kalandozó orvosként messzi népek gyógyítójaként ismét kis kitérőt tegyek, egy berber taxisofőrrel akadtam össze, aki már negyven éve német földet tapos.. A berlini látogatásom során is kijutott a multikulturasokkból, így némileg lecsillapodott a világlátási vágyam. Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. Nagyszabású kalandozási terveimet (melynek keretében már Dubaiba is beadtam orvosi pályázatomat, de elszúrtam, és csador nélküli képet csatolta, így nem vettek fel hárommilkos fizetésért arabokat kúrálni) kicsit fiókba téve letelepedtem. Hogy hova, arról hamarosan... Folytatom a kényszeres beszámolást is kalandos-kínos helyzetváltoztatásaimról. Kóros vonatlekésésben szenvedek, már kétszer is módomban állt átélni azt az érzést, hogy már ott vagy a pályaudvaron, a megfelelő vágánynál, esetleg nyomkodod is a szívtelen ajtónyitógombot, de látod kigördülni a vonatot, és bezsebeled az utazóközönség együttérzését. Akkor kezdődött az egész, amikor freiburgi bázisomból, ahova Annamari drága befogadott, elindultam Bajorországba az ultrahangkurzusra. Mint gyakorlott utazónak meg sem kottyant ez a kis intermezzo, és higgadtan másik utazási lehetőség után néztem, ami pedig a buszos megoldás volt. A hiper-szuper modern buszon a legtutibb helyem volt, és csodálhattam volna kilátást, ha nem esett volna az égi trutymó egész úton. Már az indulásnál akadtak kalandok, amikor is egy őrült kínai nő nem akarta a buszt elengedni, és a rendőröket is kihívta, akik meglepő módon rögtön ki is jöttek két kocsival és öt emberrel. Ők is konstatálták, hogy a delikvens őrült, így artikulálatlan ordítás kíséretében elindult a busz csupán 5 perces késéssel. A német autópályán mindig van dugó,ez most sem volt másképp. Mikor már épp felszabadulni látszottunk, megállítottak a rendőrök, útlevélellenőrzés. Már tisztára Indiában éreztem magam, mikor a deutsche bahnos sofőrt kezdték szívatni, hogy hol van az a papírja, ami azt igazolja,hogy mennyit vezetett az elmúlt hónapban. Ez vicces volt,mert két óra után cseréltek a sofőrök. Indiában meg 24 órát egyben levezettek iszonyú utakon, és senki se cicózott velük. Így vegül fél órás késéssel érkeztünk Münchenbe, ahol szintén esett, igen hosszú 15 percet töltöttem a fedetlen pályaudvarom, amit a történtek után egy percre sem mertem elhagyni, végre jött a vonat, amivel reméltem, hogy legalább a felére odaérek a mai előadásnak. Ez jött is, útközben 15 percet késett. Majd majdnem fennmaradtam, mert nem nyílt ki az ajtó, de egy hős Indiana Johns látva szerencsétlenségemet meghúzta a vésznyitót, így még épp kinyílt, én meg akcióhősnőhöz méltóan leugrottam a már mozgó szerelvényről, ekkor már esett a hó. Boldogan odataláltam a kórházhoz, ahol az előadás utolsó öt percét módom volt élvezni, persze a java úgyis másnap kezdődött. Eztán hévvel elvergődtem a szálláshelyemig, ahol a mellékelt állat fogadott.